darazsakse
DARAZSAK SE

A DARAZSAK SE SZIGETHALOM egyetlen GYERMEKLABDARÚGÓ EGYESÜLETE. A gyermekek részére az óvodákban és iskolákban tartunk foglalakozásokat az MLSZ Intézményi Bozsik programja keretében, továbbá az egyesületi programon belül U7, U9, U11 és U13-as korosztályokban rendelkezünk saját csapatokkal, és résztvevői vagyunk az MLSZ Egyesületi Bozsik programjának is.

Az egyesületbe leigazolt több, mint ötven gyermek részére a Dunavarsányi Olimpiai Központban (TAKSONYI HÍDNÁL) tartjuk edzéseinket. Ebben a környezetben nagyon jó körülmények között készülhetnek az 5-13 év közötti tanítványaink.

Bozsik tornákon a 2017/18-as évre négy korosztállyal neveztük csapatainkat. Minden korostályunk évente négy-öt alkalommal részt vesz különböző utánpótlás tornákon.

Ami azonban ennél is fontosabb, hogy sok-sok gyermek részére nyújtjuk a foci örömét, szeretetét. Nálunk bárki nyugodtan kipróbálhatja magát, hiszen az intézményi, vagy az egyesületi programjainkban minden foci iránt kedvet érző gyermeknek megtaláljuk azt a helyet, ahol sikerélményekkel gazdagodik, és folyamatos fejlődést talál.

Tehteség gondozásunk legfőbb eleme, hogy az arra hivatott gyerekeket olyan szintre fejlesszük, hogy lehetőségük legyen a labdarúgás magasabb szintű folytatására. Az elmúlt négy évben 30 gyemeknek sikerült az országos első-, illetve másod osztályú utánpótlás bajnokságokba játszó csaptokba igazolni tőlünk. Ez a nálunk folyó szakmai munka elismerése. Egyesületünk a Ferencvárosi Torna Club körzete alá tartozik, ami lehetőséget jelent a legmagasabb szintű egyesületekhez való továbblépésre a Bozsik Tornán való szerepléseken keresztül.

A tehetség elé nem lehet gátakat építeni, mert a tehetség utat tör magának... Ezt az utat segítjük munkánkkal.

Duffek Joe, edző-alapító

 
Menü
 
Kapcsolat

E-mail:

szigethalmifocisuli@gmail.com

 

Mobil:

+36 30 883 8159

 

www.facebook.com/csepelsziget.focisuli

 
Kispesti Futsal Bajnokság - Kölyökliga

2017/2018-AS IDÉNYBEN INDULÓ KOROSZTÁLYOK:

 

U7 (2011-2012)

U9 (2009-2010)

U11 (2007-2008)

U13 (2005-2006)

 

 

 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HÍREK
HÍREK : EGRI TORNA TÁJÉKOZTATÓ

EGRI TORNA TÁJÉKOZTATÓ

  2016.06.12. 20:58

Röviden:  csütörtökön indulunk, vasárnap jövünk.

Ha többet szeretnél tudni kattints tovább...


Eger XXIII Aventics Kupa – 2016. 06.16-19.

 

Fontos Tudnivalók

Szállás: Kossuth Zsuzsa Kollégium, Eger Bem Tábornok utca 3.

Étkezés: Express Étterem, Eger Barkóczy utca 4. (szállástól kb. 800 m-re található). Az étkezés csütörtök ebédtől vasárnap reggeliig, napi háromszori. Az étkezések időpontja korosztályonként lesz a napi programban meghatározva, figyelembe véve a mérkőzések időpontjait, illetve igyekszünk a különböző korosztályok programjait is összehangolni.

Mérkőzések helyszíne: Északi Sporttelep, Malomárok utca 14-22.

Érkezés:

2008-2009:                                                                                        Darazsak SE: 10.30 óra (helyszínre)

2007:                     DMTK:  9.30 óra (helyszínre)                      Darazsak SE: 10.30 óra (szállásra)

2006:                     DMTK-Darazsak: 9.30 óra (helyszínre)

2004:                     DMTK-Darazsak: 11.00 óra (szállásra)

2003:                     DMTK-Darazsak: 12.00 óra (szállásra)

 

Amit feltétlenül hozzon mindenki magával:

Személyi-, vagy diák igazolvány, TAJ kártya. Illetve az az igazolvány legyen ott mindenkinél, ami alapján a szállásfoglaláshoz megadta az adatokat (kísérőknél is).

Naptej, kulacs, műfüves és stoplis cipő, lábszárvédő, tréning ruha, váltó cipő, papucs, törölköző, baseball sapka (meleg ellen), esőkabát, három sportszár (elsősorban Darazsak: fekete vagy narancs, DMTK: kék), megfelelő mennyiségű póló, rövid nadrág, fehérnemű, zokni; pizsama, némi költőpénz, fogkefe, fogkrém, tusfürdő. Ajánlott: sebtapasz, leukoplaszt, kártya, labda, játékok.

Gyógyszer NE legyen a gyerekeknél!!

MAGYARORSZÁG SZURKOLÓI PÓLÓT (LEHETŐLEG PIROSAT), VAGY PIROS PÓLÓT MINDENKI HOZZON MAGÁVAL (KÍSÉRŐK IS)!

Egyéb szurkolói eszközök is jól jöhetnek (zászló, duda, dob, stb.)

Megkérek minden szülőt, hogy tartsa szem előtt az alábbiakat:

Nem az EB-n veszünk részt! Mindenki hibázhat, hozhat rossz döntést, akár játékos, bíró, edző is.                 A játékvezetéssel az edzőkön kívül másnak tilos foglalkozni! Az ítéleten úgysem fognak változtatni... Kérem, hogy az ellenféllel, azok esetleges megnyilvánulásaival se foglalkozzatok. Nem nekünk kell megnevelni másokat... Mi azonban viselkedjünk kulturáltan gyermekeinknek és a többi csapatnak példát mutatva. Feldobja a gyerekeket, ha a pálya széléről a hozzátartozóktól bíztatást, szurkolást hallanak, nem pedig utasításokat, kritikákat és sok egyéb jó tanácsot…

 

Mindenkinek jó szórakozást, jó szurkolást kívánok!

 

Üdv: Joe

 

 

 
Mérkőzések

2017. június 29., szombat:

Dabasi Torna

 

U9 (2008-2009): 8.30-14.30

 


 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
Szakmai stáb

U7:

Csizekné Harkay Renáta

 

U9:

Király Gábor

Duffek Joe

 

U11:

Bognár Sándor

 

U13:

Szigeti Gábor

 

 

 

Magyarország egyetlen Olicity és legaktívabb Arrow rajongói oldala! Minden infó az aktuális 6. évadról és egyéb finomság    *****    Megjelent a The Sims 4 legújabb kiegészítõje, a Laundry Stuff Pack. Vajon megéri megvenni? Derítsd ki Te magad!    *****    Állatok - Könyvek - Zene - HobbiZoona Blog - Állatok - Könyvek - Zene - HobbiZoona Blog - Állatok - Könyvek - Zene -Katt    *****    Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk! KATT KATT KATT KATT    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    -Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Naptár,Design!-    *****    The Resident - A kórházi drámasorozat január 21-én indul Matt Czuchry és Emily VanCamp fõszereplésével! Nézzetek be!    *****    Mindenféle kérdésedre õszinte választ kaphatsz a valódi Kérdõasztrológia segítségével.    *****    Részletes személyiség és sors analízis / születési horoszkóp / ajándék 3 év elõrejelzéssel. Most érdemes ide látogatni!!    *****    Ha diplomás asztrológust keresel, aki BECSÜLET KASSZÁS alapon ad tanácsot és INGYEN OKTAT, akkor keress bizalommal!    *****    A BIOTÉRKÉP AZ IGAZI KARMA! MEGMUTATJA PONTOSAN,MILYEN FELADATTAL SZÜLETTÉL.EGY PRÓBÁT MEGÉR. SOK SEGÍTSÉG MINDEN NAP!!!    *****    Megnyitott a madárvendéglõ! Gyertek vendégségbe ti is Mályvához és Pipitérhez! Irány a Mesetár!    *****    Megnyitottam cikkes, véleményes blogomat! Sok-sok érdekes bejegyzéssel várlak naponta, ne hagyd ki! - Alice    *****    Sztárokról és idolokról írok,ajánlókat hozok,tippeket és tageket osztok meg veletek!Nézz be egy blogkóros lány oldalára!    *****    Az igazi karma a horoszkópodban a Felszálló holdcsomópont,a Chiron,a Lilith (Fekete Hold),Rendeld meg most!Várlak, katt!    *****    családi adókedvezmény 2018 nyomtatvány letöltés, feltételek tudnivalók    *****    Rendelj születési horoszkópot és 3 év elõrejelzés ajándékba a tiéd. Ne feledd a horoszkóp a lélek tükre,bele kell nézni!    *****    családi pótlék utalás 2018 - csp utalás - utalás idõpontja 2018 - családi pótlék kifizetések !    *****    Ismerd meg az Olicity párost! Minden a Zöld Íjász címû sikersorozat imádott szerelmespárjáról! Mindennap friss!    *****    SZEREPJÁTÉK! Ha aktív oldalon szeretnél játszani, nézz be és légy része egy egyedi történetnek! Csatlakozz!